Hírek

Remekül sikerült az I. Csurgói Úszó Kupa
2013.03.19.
 
A nehezített közlekedési viszonyok ellenére március 16-án megrendezésre került az első csurgói úszóverseny.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázati lehetősége biztosította a verseny megrendezésének anyagi hátterét, a gyakorlati megvalósítás pedig a Mozdulj Csurgó USE megbízható és tettrekész szülői csapatának köszönhető.

A versenyt ünnepélyes keretek között Szászfalvi László Miniszteri Biztos Úr nyitotta meg. Hat úszóegyesület közel 100 sportolója versenyezhetett először a csurgói uszodában. Elfogadta a meghívást a Lenti Gyuk, a Keszthelyi Kiscápák, a Triatád, a Barcsi Triatlon és a Barcsi VSE Úszószakosztálya. Öt korcsoportban, négy úszásnemben 120 érmet és 120 oklevelet osztottak ki a rendezők. Megrendezésre került a leglátványosabb versenyszám, a leány és fiú csillagszóró, melynek bajnoka egyedi emlékkupa díjazásban részesült. A csapatversenyben a hazaiak győztek, így megnyerték pályafutásuk első kupáját. A Csurgói csapat legeredményesebb tagja, Varga Dominika szintén győzteseknek járó kupa boldog tulajdonosa.  A hazai csapat mérlege: 12 arany, 7 ezüst és 7 bronzérem.

A három sávban megrendezésre kerülő verseny gördülékeny lebonyolítása, pontos kézi időmérése, gyors eredményközlése és jó hangosítása meghozta az egyesület számára várt szakmai elismerést a vendég csapatok részéről.

A versenyről felvételek láthatóak a Csurgó TV-ben, azonban a látványos megnyitó ünnepség sajnálatos módon nem került rögzítésre.

Naprakészen figyelhetik az egyesület tevékenységét a facebookon is, Csurgó Úszó SE néven.